Alapszakasz vége – vélemény
2018. március 05. írta: Kürthy András

Alapszakasz vége – vélemény

Az alapszakasz végeztével kijelenthető, hogy a szlovák bajnokságnak nagyon jót tett az új lebonyolítási rendszer. Hangzatosak voltak azok a várakozások, miszerint ez az új rendszer szorosabbá fogja tenni a bajnokságot, kiélezettebb és küzdelmesebb mérkőzések lesznek, illetve magasabbak lesznek a nézőszámok. Nos, az első két elvárás kétségtelenül beigazolódott, az utóbbit ismét csak mi, DAC szurkolók mondhatjuk el magunkról.

DAC-Nagyszombat

Az alapszakaszból a 2018-as évre még három mérkőzés maradt hátra. Ezek közül kétségtelenül a Nagyszombat elleni kerületi derbit előzte meg a legnagyobb várakozás. A mérkőzést megelőző napokban világossá vált, hogy nem lesz teltház Dunaszerdahelyen, amit sokan szóvá is tettek különböző hozzászólásokban, erre szeretnék reagálni. Igen, én is teltházra, vagy legalábbis teltház közeli nézőszámra számítottam ezen a mérkőzésen. Amire viszont sem én, sem más nem számított, az a rendkívül kedvezőtlen időjárás. Jómagam is azon szurkolók közé tartozom, akinek sem az időjárás, sem más nem lehet kifogás meccsnapokon, tehát ha meccs van, akkor 25 fokban is és hófúvásban is meccs van. Azonban el kell fogadni, hogy vannak emberek (gondoljunk a nőkre és a gyerekekre), akiknél igenis lehet tényező az időjárás. Nem szabad egyből a másikra mutogatni, különböző jelzőkkel dobálózni, mert ezek a nézőszámok még így is kimagaslónak számítanak. Érdemes itt kitérni a többi mérkőzés nézőszámaira, hiszen egészen döbbenetesek a számok. A csapatunk mérkőzését leszámítva egyik mérkőzésen sem volt 500-nál több néző (legmagasabb nézőszám az Aranyosmarót-Trencsén mérkőzésen, 468 nézővel), pedig véleményem szerint voltak érdekes párosítások az alapszakasz utolsó fordulójában.

A Dunaszerdahelyre kilátogató 6709 szurkoló viszont becsülettel odatette magát. Igaz, volt motiváció, hiszen ismerjük el, Nagyszombatról is elég szép számú szurkolósereg utazott el Dunaszerdahelyre, tehát a hangulatra egyáltalán nem panaszkodhattunk, rangadóhoz méltó volt. A nagyszombati szurkolók ismét önmagukat minősítették a különböző gyalázkodó rigmusokkal, a mi táborunk szerencsére ezt intelligensen kezelte. A pályán szintén megvolt a kellő rivalizálás, ami a nagyszombatiak kemény játékában és a mérkőzés végén kialakult játékosok közti konfliktusban mutatkozott meg leginkább. Rám nem jellemző módon nem voltam csalódott a gól nélküli döntetlennel végződő találkozó után. Véleményem szerint mi voltunk az a csapat, aki próbált játszani, a mi csapatunk kezdeményezett többet az egész mérkőzés folyamán. A Nagyszombat játékában ezen a mérkőzésen nem volt semmi elképzelés és semmi átütő erő. A meccs összképét nézve azonban azt kell, hogy mondjam, a döntetlen igazságos volt.

3. helyen a csapatunk

Összességében az alapszakaszról elmondható, hogy a csapatunk sikeresen vette ezt az akadályt. Voltak fájdalmas elhullajtott pontok és elszalasztott lehetőségek, azonban voltak nagyon jó mérkőzéseink is. Azt hiszem a szezon előtt minden DAC szurkoló aláírta volna, hogy a szezon ezen szakaszában csapatunk a harmadik helyet foglalja el a tabellán.

Forrás: fcdac.sk

Amire külön érdemes kitérni, az nem más, mint a szurkolás minősége. Azt kell, hogy mondjam, a szurkolói csoportok kiváló munkát végeznek, és egyre színvonalasabbá teszik a szurkolást. Sok kritikus hangot lehet hallani, azonban vegyük észre azt, ami felett a legtöbb kritizáló ember elsiklik. Egyre több új rigmust próbálnak a szurkolásba beépíteni, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez az egyedi hangulat fokozódjon a dunaszerdahelyi stadionban. A meccs előtti koreográfiák rendre csodálatosak, ötletesek és változatosak. Ilyen téren nagy lépés volt a Slovan elleni mérkőzés koreográfiája, ami rendkívül színvonalasra és gyönyörűre sikeredett. Elmondható tehát az, hogy a szurkolói csoportok megadják a körítést és a körülményeket, a többi viszont csakis rajtunk, a B-közép többi tagján múlik.

A szezon legizgalmasabb periódusa azonban csak most kezdődik. Csapatunkra nagyon nagy mérkőzések várnak, rendre nagy csapatokkal kell megmérkőzni. Abban viszont biztos vagyok, hogy rajtunk továbbra sem fog múlni és a csapat tizenkettedik játékosa leszünk minden meccsen. Mert kétség sem fér hozzá, hogy miénk a legjobb szurkolótábor az országban.

A bejegyzés trackback címe:

https://amifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr4313715600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.