Napjainkban kijelenthető, hogy a DAC a felvidéki magyarság kultúrájának szerves részévé vált. Meccsnapokon az emberek Felvidék minden részén megmozdulnak, útnak indulnak és mennek szurkolni szeretett csapatuknak. Ami azonban még ennél is nagyobb dolog, az nem más, mint az anyaországi magyarok, illetve a többi határon túli magyar lakosság hatalmas érdeklődése. De vajon mi az, ami a DAC meccseit sok ember számára bakancslistássá tette? Mi történik ott, ami hétvégéről hétvégére ezreket késztet arra, hogy elinduljanak Dunaszerdahely felé? Olyan erős ez a csapat, hogy rászolgál a rendszeres teltházra? Olyan magas színvonalú itt a futball? Vagy ez az egész nem is csak a fociról szól?
Nélküled
A legtöbb embert a Nélküled közös éneklése csábítja ki a stadionba. Jól emlékszem arra, amikor az internetet felrobbantotta az első Nélküled-videó. Ez a zene valami egészen egyedi és megható körítést ad minden mérkőzésnek. Szinte lehetetlen ezt a számot úgy elénekelni a helyszínen, hogy az ember ne legyen libabőrös és ne szökjenek könnyek a szemébe. Kicsit fura és egyben egyedi dolog, hogy az embereknek egy olyan dolog jelentheti a katarzist egy futballmérkőzésen, ami a futballtól teljesen független. Azonban nem gondolnám, hogy csak ez lenne az, ami miatt hétről hétre ennyi ember jár meccsre.
Harc a magyarságért, elszakítva Magyarországtól
A futball közösség- és identitásépítő szerepét nem lehet elvitatni. A DAC ennek egy ékes mintapéldája. Szlovákiában a magyar lakosságnak számos megpróbáltatást, hátrányt és igazságtalanságot kell elviselnie. Talán ennek is köszönhető, hogy a DAC körüli futballőrület megjelent és ennyire felerősödött az elmúlt években. Az emberek a szurkoláson keresztül adhatják ki magukból mindazt, ami a mindennapjaikban felgyülemlett bennük. Ezt a fájdalmat és az örök kitartást ötvözi a dunaszerdahelyi szurkolótábor az egyes rigmusaiban is: „…magyarul énekelünk, egész ország ellenünk” „egész ország utál minket, nem baj, a mi hazánk szép Felvidék…” etc. Kijelenthető, hogy minden DAC meccs egyben egy kis harc is a magyarságért.
Hogyan viszonyulnak mindehhez a szlovákok?
A szlovák futball velejárója a mérhetetlenül sok gyanús mérkőzés, illetve a rendkívül színvonaltalan játékvezetés. Ez a DAC-ot, mint csapatot hatványozottan érinti. Sajnos rengeteg olyan mérkőzést éltem át, ahol az orrunk előtt lett elcsalva az adott meccs. Kijelenthető, hogy nagyon kevés játékvezető kedvez a DAC-nak, gyakran felmerül a kérdés a szurkolókban, vajon mi lenne, ha lenne egy Szlovákia szinten ütőképes csapatunk, hagynák-e azt, hogy a DAC esetleg bajnok legyen a szlovák bajnokságban? A válasz szerintem egy egyértelmű nem.
Na de mi a helyzet a szurkolókkal?
A 100%-ig magyar szurkolás természetesen nem tetszik a szlovákoknak. Fáj nekik ez a nagy összetartás, fáj nekik az, hogy egyedül a magyar közönség képes igazi futballhangulatot és élvonalhoz méltó nézőszámokat produkálni Szlovákiában. Ugyan megpróbálnak mindent elkövetni azért, hogy ezt az egész nagy magyar összetartást megfékezzék és rossz színben tüntessék fel, ez eddig nem sikerült nekik. Ennek ellenére a szlovák kormány elfogadott egy abszurd törvényt, ami nyilvánvalóan a DAC ellen irányul. Ez a törvény kimondja, hogy Szlovákiában minden sporteseményre tilos más államok szimbólumait, illetve zászlaját bevinni és azokat kifüggeszteni. Ennek eredményeképp egészen érdekes szituációknak lehetünk szemtanúi a MOL Aréna lelátóin: magyar biztonságiak figyelnek arra, kinél van magyar zászló, és ha találnak ilyet, az adott illetőtől elkobozzák és átadják az illetőt a rendőrségnek. A magyar zászlóért vagy címerért akár 100 eurós büntetést is kaphatunk. Ez a helyzet főként akkor válik teljesen abszurddá, amikor nem érkeznek vendégszurkolók Dunaszerdahelyre (a legtöbb meccs ilyen), ilyenkor egy teljesen homogén, magyar közösség részeként kaphatunk büntetést a magyarságunkért. Természetesen tudjuk, a magyar ember találékony, a dunaszerdahelyi szurkolók is hamar találtak megoldást a magyar zászló „becsempészésére” a stadionba. A meccs előtti koreográfiákban rendre színezik lufikkal, vagy felemelt fóliadarabokkal piros-fehér-zöldre a lelátót.
A szlovákoknak csupán ez a három szín fáj- a trikolór a koreográfiák szerves részét képezi
Szlovákiában azonban bármi megtörténhet. Az idei szezonban 4500 eurós (!!!) büntetést szabtak ki a DAC csapatára a Slovan elleni mérkőzés koreográfiája miatt, aminek szintén része volt a trikolór. Egészen érthetetlen. Személy szerint egy zöld színű fóliadarabot emeltem fel a fejem fölé a játékosok bevonulása során. Hol van itt zászló? Ez mozaik volt, zászlóról szó nincs.
A zászlótörvény kritikájaként az egyik DAC-os szurkolói csoportban a szurkolók elkezdték gyűjteni a képeket más stadionokból, az eredmény egészen érdekes lett: kifüggesztett brazil zászló Szenyicén, argentin zászló Rózsahegyen, szerb zászló a Slovan stadionjában. Büntetés ezekben az esetekben fel sem merült a szlovák szövetségnél. Vajon ezek nem idegen nemzet szimbólumai? Ezekre a zászlókra a zászlótörvény nem vonatkozik? Úgy néz ki, hogy nem…
Összefoglalásképp
Elmondható, hogy a DAC jóval több, mint egy futballcsapat, manapság a magyar emberek összetartó erejeként működik. Egy olyan csapattá vált, aminek gyakorlatilag az egész magyarság jelenti a szurkolói bázisát. Nem véletlen, hogy sok ember vállalja be akár Székelyföldről is a több száz kilométeres utat csak azért, hogy átélhesse azt a teljesen egyedi hangulatot, ami Dunaszerdahelyen uralkodik. A DAC meccsek nem egyszerű sportesemények, minden hazai meccs már-már manifesztum. Ilyenkor van lehetősége a kilátogató tömegnek arra, hogy kinyilatkoztassa: mi magyarok voltunk, vagyunk és leszünk itt a Felvidéken. Amíg ez a futballőrület jelen lesz a DAC körül, személy szerint nyugodt leszek, hiszen minden egyes meccsen rádöbbenek, hogy nem elveszett a felvidéki magyarság. A DAC jelenléte rendkívüli jelentőséggel bír a magyar emberek számára. Meggyőződésem, hogy legalább egyszer mindenkinek át kell élni azt a hangulatot, ami Dunaszerdahelyen uralkodik. Ez a csapat, ez a szurkolótábor egy érték, amire nagyon vigyáznunk kell és a végsőkig ki kell tartanunk mellette.
